I. fejezet

1.Fejezet:
Mit sem sejtő emberiség

Kedves hallgatók, de visszatérve a témára, ez a 98%-os vízből kialakuló lény 1000 éve talán még a tengerek Ura volt. Megél minden vízben, s van olyan fajta, amelyiket nem is látjuk annyira kicsi. 200 fajtát ismerünk, s ebből, ha jól tudom 70-80 fajta halálos csípést okoz. A legveszélyesebb a Numora Medúza, mely vándorol, és mindenhol ott van. Ha bármilyen kérdésük van az előadás után tegyék fel!- S ezzel egy-két emberre nézett kinek a keze fent volt, hogy választ kapjon kérdéseire. Szóval- s ezzel egy halk katt hallatszott és a képernyőn megjelenő Numora medúza elfedte az egész egyetem falát. De meglepő módon, életnagyságú képet mutatott be Dr.Jonathan Ston ki tengerbiológus s több Nobel díjat söpört be medúza téren, a Numora medúza terén, hogy pontos legyek. S folytatta- Ez a hatalmas lény 15 évenként megjelent Japán partjain a Sushi halászokhoz, de egyszer felbukkant 5 évvel később. Utána meg sokszor mindig! Először nagy válságot okoztak a halászoknak, de később megtanulták, hogy hogyan kell eltávolítani a medúzamérgező részeit. De sajnos túl nagy volt a kockázat a halászoknak, mert nagyon veszélyes volt a csalánsejteket eltávolítani. – Katt és megjelentek a csalánsejtei a lénynek. Mikor a 2132-ben egy Cunami tombolt Amerika egy részén kisodort mindenféle döglött tetemeket. Voltak óriás tintahalak, de voltak Numora medúzák is. Sok tetemet találtak, de ilyenkor ez átlagos, de az nem hogy egy tudós rábukkant egy majdnem 30 méteres egyedre melynek nem 12, hanem 24 tapogatója volt. – Egy újabb katt, egy újabb kép. Most John a majdnem 30 méteres medúzát vetíttette ki a falra, s sok, uh, áh, sss hallatszott… - Íme, amiről beszéltem. Az előadásnak vége. Ha van kérdésetek, tegyétek fel bátran. Halkan hátul az ajtónál két idősebb férfi kezdett el beszélgetni. John kollégái voltak, kik azt javasolták neki, hogy tartson az egyetemistáknak egy előadást a Numora medúzáról. John egyáltalán nem akarta, hisz a legtöbb hallgató nem is értette miről beszélt nekik a több Nobel díjas tudós, de aki értette, az elég kimerítő kérdéseket adott, ami még Johnt is lefárasztotta. – Legalább vége ennek a zűrös hétnek… - De sajnos ez nem így volt. John nem tudta, s nem is tudhatta azt, ami az nap este történt. Nyugodt éjszaka volt… Az utcán egy-egy lámpa pislákolt. Az is aludni akart. Egy autó sem zördült fel mikor az álmos közlekedési lámpák pirosról zöldre váltottak. Minden aludt, senki se és semmi se tudta megmagyarázni miért azon az estén történt az ami. A nap lassan felemelkedett hajnali négykor. Néha egy-egy fénysugár sütött be az ablakon, de senkit sem zavart. Hajnali hat. Korai idő a felkeléshez, de valaki még örömmel csinálja. John mind minden napját a zuhany alatt tölti, s az álmára gondolt. Viszont az elszökött. Huss és már ki futott az álomfolyosón. Később a konyha felé vette útját immár tisztán. A megszokott Olasz Lavazza kávéval folytatta korai kelését. Még csak fél hét van előbb fog odaérni, mint azt gondolta. De sebaj, legalább előbb elkezdheti azt, amit szeretne…

Bár kocsija volt, tudta, hogy ilyenkor már dugóba kerülhet, ezért inkább, mint mindig, most is metróval ment. Nem kellett sietnie hisz a metró hétkor indult ő meg már ott szokott lenni az állomáson 6:45 –kor. Mindig átnézhette napi teendőjét, de most érdekes kevesebb volt, mint szokott… Már akkor szél fújt mikor a metró ott sem volt, és ebből következtetni tudott arra, hogy már csak másodpercek vannak hátra ezért a padról felállt, ezüstszínű laptopját hóna alá tette és egyenesen elindult az ajtó felé. Nagy zörejjel vágódott be a fém ajtó, s elindult a jármű. Kevesen voltak a metrón reggel 7-kor, de legalább volt ülőhelye… A felette lévő lámpa épp ki akart égni, s idegesítően pislákolt felette. De úgy gondolta ezt a napot nem ronthatja el semmi, de ez az érzés, esetleg elv kicsit korai volt. Nem zavarta sem a fűsüketítő zaj melyet mindig szidott, nem zavarta, hogy a szél a nyitott ablakon úgy vágta hátba az ülésen, hogy fel kellet állnia és át kellet ülnie. Egy dolgot várt, amit már több hónapja. A medúzák párzása ritka és érdekes. Tudta, hogy akár egy új fajt is felfedezhet, hisz a medúza, a medúzával ugyan úgy párzik, legyen az két külön fajta. Megállók sokaságán kellet áthaladnia, hisz végállomástól végállomásig ment. A 15-ből már csak 2 maradt, de már megszokta a hosszú metrózást, nem nagyon érdekelte… A metró egyet sípolt majd kinyíltak az ajtók. John rögtön a csigalépcsőhöz szaladt, s már elő is bukkant az aluljáróból. Először is napját a Subway boltban kezdte, hisz kellet valami, amit ebédre egyen, később egy mondhatni „gyors” kávézóba ment az utca végén, ahol nem az étel, vagy a kávé volt gyors, hanem történetesen maga a személyzet. Talán 17 éves fiatalok voltak. A fiatalok ide-oda kapkodtak, s vicces volt nézni is, ahogy a különféle kávékat, legyen az latte, esetleg hosszú kávé, adogatják egymásnak és gyors léptekkel össze-vissza menetelnek a pult mögött. Gyorsan sorra került John és miután megkapta a kávét, ami számára már szokás volt, rögtön a már két utcával arrébb eső Tudományos intézménybe siettet meleg kávéjával és szendvicsével. Nem kellett sokat gyalogolnia, hisz az a 300 méter már megszokott volt. Az intézmény nem egy nagy épület volt a többihez képest. Csak 10 szint 600 iroda és 7 hatalmas laboratórium, melyben más és más területen dolgoztak. Az épület modern stílusú volt, a korlát fémszínű és dizájnos csíkok voltak végig rajta. A falon absztrakt műveket lehetett észrevenni és az előcsarnok közepén egy megvilágított szökőkutat. Több vízsugár haladt végig egymáson keresztül és majd összefutottak, miközben mindez meg volt világítva. A hely nagyon szép volt és csak látványos dolgokat találhatott benne az ember. John szeretett itt dolgozni és szerintem a többi 600 ember is. A hely izgalmas és érdekes volt. Nem is beszélve az évente több mint ezer előadásról, melyet vendég tudósok adnak elő, már ha van ilyen szó. A világ leghosszabb és egyben leg érdekesebb medúzájáról nem is beszélve, hisz a 30 méteres egyedet itt a New Yorki tudományos intézetben mutatták be elsőként. Mint már írtam John szerette ezt a helyet, de később megbánta, hogy Ő neki kell bejelentenie egy fontos hírt az egész világ számára. A várva várt pillanat, vagy nap nem hozott sok jót a Földre, de inkább az emberiségre… Ez a munkanap is ugyan úgy kezdődött. Legalább is az emberek azt hitték. John megkérte munkatársait, hogyha véletlenül beérnének a munkahelyre hamarabb, akkor ne nézzenek meg semmit se a medúzákkal kapcsolatban, mert biztosra Ő szeretné elsőként látni medúza populációk legújabbjait. Mikor John beért az intézménybe a megszokott pillantás a szökőkútra egy másodperc érzelem, majd fel a fémlépcsőn. Végig a folyosón, majd be az irodába. Közvetlen jobb oldalt egy mini hűtő várta, amiben Coca-Cola, Sprite és Fanta volt meg egy-két csoki. Az íróasztal közvetlen az ajtóval szemben volt és mögötte egy ablak mely az utcára nézett. 7:20 perc már csak egy bő óra és érkeznek a többiek. Sietnie kellett hisz a papír munka meg az ilyenek már várták. Miközben gyorsan írta a megszokottakat egyszer-egyszer az ablakon befújt a szél és a függöny néha-néha az arcába repült. Az asztalon egy medúza képe és egy kis cserepes növény volt, nem beszélve egy kis asztali földgömbről, ami régi mintázatú és egyedi darabnak számított. Ezen kívül csak papír munka hevert szanaszét. A szoba nem volt túl nagy, de nem is volt kicsi. Az íróasztal mellet mind két sarokban növény állt. Majd az ajtóra nézve baloldalt a már említett mini hűtő és jobb oldalt szekrények. Mire John a papírmunkát elvégezte majdnem reggel nyolc óra lett, ami azt jelentette, hogy sietnie kell. A laboratórium a C épületben volt, miközben a 320 iroda az A-ban. A C épület a B alatt volt, sokat nem kellett menni, mert a 320-as épp hogy nem a B épületben volt, ezért csak a liftezés volt hosszú. Az épületek üresek voltak, mert a 600 emberből csak talán 100 volt itt, akit nem is nagyon ismert. A lift szürke gombjai csillogtak mikor kinyílt Johnnak az ajtó. Ő a mínusz egyre ment a harmadik emeletről, de nem volt olyan hosszú. A liftben idegesítő zene szólt, amit épp meg akartak szüntetni, mert már sokan panaszkodtak rá. Hosszú folyosókon kellett végigmenni ahhoz, hogy John elérjen a laborig. Izgatottan ment végig a magányos szürke folyosón. A tenyere izzadt és éget a vágytól, hogy megnézze a medúzák populációit. A labor nem olyan volt, mint egy űrbéli technikával kifejlesztett „játékszer”, hanem egy egyszerű, szolid és egy hatalmas akváriummal rendelkező szobába lépett be John, aki alig várta már ezt a pillanatot. Az akváriumban több medúza lebegett, és egy másikban egy-két édes vízi kis apró fehér lufi gömbre hasonlító lény volt. Mikor meglátta John a Tjalfiella medúza kicsinyét rögtön a máik akváriumhoz ment, hogy megnézze a tojásokat. A Tengerben voltak kis apró kamerák a medúzák megfigyelése alkalmából, de a majdnem 100 képernyőből talán csak 25-en volt medúza, a többien csak a tojás, vagy még az se. John tudta, hogy a medúzák vándorolnak, de a Numora medúzán kívül mindegyik egy időszakban vándorol. Először nem érdekelte ez a tény, mivel meg kellett számlálnia a tojásokat. Minden medúza faj más és más létszámban hoz világra új kicsinyeket. A kristály medúza 10-15 most ez a szám 25-re váltott…A gyökérszájú medúza csak 5-10 kicsinyt hoz a világra ez a szám most 20-ra növekedett. John ezeket a számokat nem értette, de tovább írt. Bár sok mindent nem értett, de talán jobb lennem, ha nem is értené. Ezek a jelek csak egyre utaltak, de John nem, hogy nem akart, hanem nem is tudott rá gondolni. A medúza átveszi az uralmat a Tengerek, Óceánok felett és a legszörnyűbb, hogy később az édesvíz felett is. Bár van édesvízi medúza, mégis az csak egy faj. Ha a medúzák mostani generációja megszületik azzal a génnel, hogy mind két vízben megéljen, akkor az emberiség kihal, s a medúza veszi át az uralmat.